Orgon úr családja csodaszép. Papa, mama, gyönyörű gyerekek, kedves rokonok, igaz barátok. Tökéletes mintaemberek. A legfőbb cél a boldogság. De persze mit sem érne mindez, ha nem lenne egy mindent belengő tiszta eszme, és mi nemesebb, ha nem az igaz hit, az odaadó vallásosság. És itt kezdődnek a problémák. Fölbukkan Tartuffe a legtisztesebb, legbecsületesebb, legszemérmesebb. Tartuffe, aki csak azért él, hogy vezekeljen, példát mutasson, bűnösöket jobb útra térítsen. Természetesen a fiatalok mégiscsak élvezni akarják
az életet, és megkezdődik a generációk ismerős konfliktusa.

Mi a fontosabb, élni a mának, a pillanatnak, vagy fennkölt ideák oltárán föláldozni a mindennapok gyönyöreit? Hogyan lehet összeegyeztetni az emberi gyarlóságot, az esendőséget a legnemesebb célokkal, a szent élettel? Mi van akkor, ha a legerkölcsösebb személy képmutató szélhámos, ha csak kihasznál mindenkit maga körül? A helyzetek egyre hihetetlenebbek, egyre kacagtatóbbak és egyre keserűbbek. Egyre fájdalmasabb a szélhámosság anatómiája. Valóban bűn élvezni az életet? Van kiút a szent szélhámos labirintusából? Felismerhetők a valódi eszmék?